Megjelent az 54/2014. (XII.5.) BM rendelet az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról

2014. december 5.-én kiadásra került az új 54/2014 BM rendelet, az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat.

Közel két éves munka előzte meg az új jogszabály kidolgozását, melyben nagy szerepet kaptak a hazai tűzvédelmi és mérnöki szervezetek. A korábbi, 2011 óta érvényben lévő jogszabály módosítására mindenképpen szükség volt, mivel a szabályozás rendkívül merev, nehezen módosítható és kevés szabadságot biztosító formában működött. Az egyedi esetek kezelése lassú és hosszadalmas engedélyezési folyamat során volt csak kivitelezhető.

Teljes szemléletváltásra volt szükség a hatóság részéről és erre szükség lesz az érintett szervezet részéről. Az új felépítésben a tűzvédelem gerincét az Országos Tűzvédelmi Szabályzat adja, mely az elvárt követelményeket határozza meg, azonban megvalósításának lehetőségeit a fejezetekhez kapcsolódó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek (TvMI) tartalmazzák.

A könnyítések közé sorolható a tűzoltó készülékekkel kapcsolatos előírás, mely a korábbi tűzveszélyesség szerinti meghatározás helyett, a robbanásveszély területek kivételével, kizárólag az alapterület alapján határozza meg a biztosítandó oltóanyag egységet az adott létesítményben. Az oltóanyag egység egy teljesen új fogalom, de ez csak egy a sok új definíció mellett. Számos olyan építményszerkezet került meghatározásra, mely eddig a tűzvédelem területén hiányzott, valamint megalkották az ezekhez kapcsolódó szabályozásokat.

A tűzvédelmi szabályzatra kötelezett szervezeteknek mindenképpen számolniuk kell azzal, hogy minden tűzvédelemmel kapcsolatos dokumentumot frissíteni kell a szabályzat módosítása mellett. A tűzvédelmi üzemeltetési napló óriási előre lépést jelent a nyilvántartások átláthatósága és könnyebb kezelhetősége szempontjából. A jövőben minden karbantartást, felülvizsgálatot és ellenőrzést egy helyen kell adminisztrálni, a korábbi átláthatatlan és kallódó nyilvántartások helyett.

Forrás: www.piacespofit.hu